Masszőrkereső

-

masszázshirdetés feladás itt

Elkísértem a férjemet

2018-04-10

Mivel is kezdjem?

Talán a traumával, amit akkor éltem át, amikor megtudtam, hogy férjem, akit imádok, és akinek  társa, barátja, szeretője, szerelme vagyok, mikor melyikre van szüksége, erotikus masszázsra jár.

Nem csak úgy hébe-hóba, vagy véletlenszerűen, vagy jaj, hova keveredtem alapon, hanem rendszeresen.

 

Honnan tudtam meg?

Először is, már a Barátok közt-ben is láthattuk, hogy minden szemétség kiderül egyszer.
Ezen Magdi Anyus ( sajnálatos?) halála sem változtat.
Szóval az én szerelmem meggyónta a legjobb barátjának a dolgot, aki talán sosem adta volna tovább, ha nem jön rá a szájmenés szex után, de rájött, minden egyes alkalommal,
A felesége pedig történetesen az én legjobb barátnőm, aki aztán tipródva és a kezeit tördelve továbbadta nekem.
 
Mit mondjak? A fájdalom azonnali, volt és éles.
Az első reakcióm az volt, hogy szedem a cókmókom, és elköltözöm.
Megalázottnak éreztem magam, és azt gondoltam, hogy az elmúlt években minden kedves szó hazugság volt, ami a férjem száját elhagyta.
 
Nem hisztiztem, hanem csendesen elmondtam neki, hogy így lehetetlen együtt maradnunk.
Ő viszont hisztizett (teljesen meglepett a viselkedésével) és kétségbeesetten kiabálta, hogy legalább próbáljam őt megérteni, legalább hadd próbálja megvédeni magát,
ne hagyjam el, ne legyek önző stb, stb......és én meg akartam érteni őt. Nagyon.
 
Egy átbőgött éjszaka után kicsit körülnéztem a világhálón erotikus masszázs ügyben. (így bukkantam erre a blogra is)
Attól, amit találtam nem lettem boldogabb, de egy kicsit talán tisztult a köd a fejemben.
Talán már nem éreztem akkora árulásnak, amit tett.
Láttam, hogy a férfiak külön tudják választani az érzelmeket a testiségtől, és hogy olyanok is járnak masszázsra, akik amúgy boldogok a párjukkal.
Úgy éreztem, hogy én erre képtelen lennék, de a fájdalom enyhült egy hangyányit.
 
Feltettem egy csomó kérdést a férjemnek, amire ő megadóan válaszolt is, de a végén már megsajnáltam, mert láttam, hogy borzasztóan érzi magát.
Végül kértem tőle valamit, amitől elakadt a lélegzete.........azt, hogy vigyen magával ahhoz a nőhöz, akihez jár, engedje, hogy végignézzem, amit vele csinál. 
Tudni, látni akartam, hogy mi az, amiért megérte kockára tenni a szövetségünket.
 
Aztán elérkezett a nap, amikor ott álltunk egy ajtó előtt, és én legszívesebben elszaladtam volna, a gyomrom görcsölt, a fejem lüktetett, de.......az ajtó kinyílt, és ott állt a legszebb nő, akit valaha láttam. Hatalmas vörös hajzuhatag, zöld szemek, semmi smink, talán egy leheletnyi rózsaszín szájfény a csöppet felfelé kunkorodó ajkain.
A férjem is zavarban volt, én is, de ő kedvesen üdvözölt bennünket, pillanatok alatt feloldotta a feszültséget.
Egy egyszerű lakótelepi házban voltunk, de amikor bevezetett a szobába, mintha egy másik világba csöppentünk volna.
A falakon körben tükrök, rengeteg apró mécses és gyertya világított. Szerencsére semmi illatgyertya, füstölő nem rontotta levegőt.
A szoba közepén hatalmas matrac, leterítve hófehér lepedővel.
Szinte az egész szobát elfoglalta.
A lány  mosolyogva kézen fogott, és megmutatta hova tegyem le magam, ahonnan majd mindent jól láthatok.
Azt mondta lazítsak és érezzem jól magam.
Ugyan nem engem fog masszírozni, de ez most mégis hármunkról szól.
Amíg a férjem levetkőzött, addig ő a matrac mellé készített néhány holmit, masszázs olajat, és elindított valami kellemes, halk keleti zenét.
 
Most már tényleg elvarázsolva éreztem magam.
Volt egy kis időm, hogy leplezetlenül megbámuljam.
A bronzvörös haja minden egyes mozdulatára felszikrázott, és a tükrökben megsokszorozódott ez a szikrázás.
Rájöttem, hogy eddig még meg sem néztem a testét, pedig érdemes volt.
Női szemmel is hibátlannak láttam,
A gömbölyű melleire egy áttetsző trikó simult szorosan, semmit sem takarva, ezen kívül csak egy aprócska fehér bugyit viselt, ami szintén nem sokat takart.
Ki ne felejtsem a combfixet, ami lágyan simult a gyönyörű lábaira.
Nem vagyok leszbikus, és nem is kívántam meg őt (még) de elvesztem a szépségében.
A bőre bársony, a hangja fátyolos halk zene, egy kicsit el is feledkeztem a férjemről.
 
Akkor jutott csak eszembe, hogy miért is vagyunk itt, amikor megszabadult az utolsó ruhadarabjától is, és leheveredett a matracra.
A masszőz először a férjem hátát vette kezelésbe. A tenyerében kissé felmelegített olajat simogatta  a bőrébe, majd lágy de határozott mozdulatokkal masszírozni kezdte.
Használta a kezét, az alkarját, a könyökét
Minden mozdulata szakértelemről árulkodott. Azon gondolkodtam hány éves lehet, de képtelen voltam megállapítani.
Ahogyan dolgozott, hullámzott a teste, szinte eggyé vált a két ember.
Aztán szólt a férjemnek, hogy megfordulhat. Kicsit (inkább nagyon) összeszorult a szívem a hétmérföldes erekció láttán, de megígértem, hogy higgadt maradok, hát így is tettem.
A masszázs úgy folytatódott, ahogyan a másik oldalon, annyi különbséggel, hogy bizonyos mozdulatokat, amikre a férjem pozitívan reagált, újra és újra megismételt.
és minden mozdulatsor ugyanott ért véget.
Az én szerelmem meredező farkán.
 
Nem tudtam mik a szabályok, a vendég megérintheti- e a masszőzt, de erre hamar választ kaptam, mert a férjem finoman simogatni kezdte a combját, aztán a keze besiklott az apró bugyi alá, és félrehúzta. Gondolom ennél tovább nem mehetett, de láttam, hogy hogyan bámulja a kisajkait, és bevallom ez már engem is izgalomba hozott.
Eljött az a pillanat, amikor a masszőz már csak egy pontra koncentrált, a kézmozdulatai irigylésreméltóak voltak (talán tanultam valamit) de miközben a férjem a fejét hátrafeszítve sóhajtozott és nyögött, a lány az én szemeimbe fúrta  a tekintetét, és ezzel engem is bevont kettejük élményébe.
Különös, talán megismételhetetlen pillanat volt,
Véget ért, és én sajnáltam, hogy máris vége.
Össze kell szedni magunkat, itt kell hagyni ezt a különös szobát és ezt a lányt, aki olyan sok mindent megértetett velem.
 
Hazafelé nem sokat beszéltünk, de ő megköszönte, hogy a társa voltam most is, én pedig megköszöntem, hogy megosztotta velem ezt a különleges élményt.
Ki tudja előre megmondani, hogy mi az, ami közelebb hozhat egymáshoz két embert?
Minket közelebb hozott a közös tapasztalat, de lehet, hogy másokat végleg elszakított volna.
Azóta nem téma közöttünk a masszázs.
Van, hogy nélkülem megy, van, amikor elkísérem, és van, hogy én megyek nélküle :-)
de az már egy másik történet.