A masszőz kiválasztásáról

A műtermi képes lányokra röviden ennyi: ugorjunk.
Ki szereti a művirágot?

Kihagyódnak azok is, akik kirakják a testüket.
Masszázs kell, nem himihumi, nem testápolós kenegetés aztán ugrás a brokinak neki.

Gyorsan átlépődnek a túl fiatal versenyzők.
Egy masszőrhölgy nagyjából 35 éves kornál kezdődik, alatta csak komolytalan libuskák vannak. Persze akad ritka kivétel,  akit azért a fiatalsága ellenére is  néha  muszáj  felkeresnem, mert olykor vágyom rá.

Eszembe sem jut felhívni azokat, akik a lapjukon kikötik, hogy csak számkijelzéssel. Még mit nem? Írtam már hogy egyikük annak ellenére hívott vissza, hogy kifejezetten megkértem: NE!
És mégis.

Némelyik fotó egyenes iszonytató, amin a hirdető hölgy úgy mutat, mintha most mászott volna ki a kerekes székéből és a gacsos lábait pihentetné a falon. Ezzel akar magának palit fogni? Ugyan, kérem! Maximum valami támogatót, mondjuk a sajóvelezdi káposztaüzem aranykoszorús Ho Shi Minh brigádját, akik felajánlják, hogy kommunista műszakban összegüriznek neki egy pár vadiúj mankót, hátha egyszer leveszi a lábát a falról és nekiindul.

A kép nélküli pedig nem látszanak.
Nem sok választási lehetőség marad.

A telefonba bekerül néhány szám és elmegyünk olyan helyre, ahol más nem hall.
Feketelistára kerül az összes masszőrhölgy, akinek munkaidőben bekapcsol a hangpostafiókja.
Elköszönök attól, aki túl sokat kínál saját magából, egy levegővel elmondja nekem, hogy bizonyos felárért rá is lehet mászni.
Köszike, nem akarom!
Sokan föl sem veszi a telót.
Ők nyilván dolgoznak.

Nem sokan maradnak így.
Ma például senki.

RoK