Masszőrkereső

-

masszázshirdetés feladás itt

A zajos környezet beteggé tesz

2016-06-28

Nem vesszük komolyan, pedig rámehet a hallásunk. A fül az egyetlen érzékszervünk, amely még alvás közben sem kapcsol ki, így a zajokat és a hangokat folyamatosan feldolgozza az agyunk. Köztudott, ha az alvás nem nyugodt, az hosszú távon megbetegíthet.

Sokféle erős zajhatás ér bennünket az utcán, a fülhallgatók és a mobiltelefonok által. Egy egész Európára kiterjedő kutatás szerint a magyarok egynegyede  gondolja úgy, hogy hangos zajnak van kitéve a munkahelyén is. Ez utóbbi az EU-ban a leggyakoribb munkahelyi betegség. Mindennaposak az erős hanghatások, de nem mindegy milyen hangosak és mennyire károsak. A zajnak a halláskárosodás mellett komoly stresszkeltő hatása is van. Hosszú távon pedig ennek súlyos következményei lehenek. Akusztikus szakértők szerint nem vesszük elég komolyan az erős hanghatások elleni védekezést, pedig az sok szakmánál elengedhetetlen lenne. A munkáltatókat is nagy felelősség terheli. A tartós (krónikus) zajszennyezés pszichés és szervi problémákat is előidézhet. Kialakulhatnak tőle alvászavarok, ami a kipihentség hiányával  ingerlékenységgel, változó lelkiállapottal, depresszióval, magas vérnyomással, illetve szívritmuszavarokkal is társulhat.

Kétféle zajkárosodást kell megkülönböztetni:

  •  Az egyik, amikor nagy zajártalom ér valakit, pl. egy rock koncerten, vagy petárdák durrannak a füle mellett. Ilyenkor másodpercek alatt kialakulhat az akut zajártalom.
  • A másik a krónikus változat. Azok a zajok, amelyek az ember fülét élete során érik, összeadódnak, majd egy idő múlva kialakul a betegség. Először szinte észrevétlenül csak a 4000 Hz-es tartományban lesz halláskárosodás, esetleg némi fülzúgás jelzi a bajt. Később a még magasabb hangok terén is problémák jelentkeznek és a beteg zajban már nem érti a beszédet. Pár év alatt nagyon súlyos állapotba lehet kerülni.

Miért veszélyes háttérzaj az MP3 és a partihangerő?

Nehéz egyértelműen meghatározni, milyen zaj, illetve hangerő befolyásolhatja káros módon az egészségünket. Hiszen hatásuk számos tényezőtől függ. Egyik legfontosabb a hangerő, de emellett a hang frekvenciájának, összetételének, torzításának, a hanghatás időtartamának, irányának és folyamatosságának is jelentős szerepe van. Számít az is, hogy a hozzánk érkező hangokra felkészültünk-e, vagy váratlanul ér minket,  milyen körülmények között vagyunk éppen. (napi munka, szórakozás, pihenés) Az egyéni érzékenység is befolyásolja a hangok megitélését és az általuk okozott károsodást.

Mi a megoldás?  Minél nagyobb a hangerő, annál rövidebb  ideig szabad folyamatos zajjal terhelni a fülünket.

pl: 90-92 dB-es folyamatos hangerőnél max .2 óra

     105-107 dB-es folyamatos hangerőnél max. 4 perc

     115-120 dB-es hangerőnél néhány másodperc


-LaM-

Welcome

Mara

2024-10-07

Mara

Új képek

Vali

2024-10-09

Vali



masszőzök
masszőzök.hu

az okleveles szolgáltatók oldala

mi a különbség a masszőr és a masszőz között?




 

masszázs beszámolók

nézze meg a masszázsinfó

masszázsinfó csatorna a youtube-on

csatornáját, ha tetszett,
iratkozzon föl izibe'