Masszőrkereső

-

masszázshirdetés feladás itt

A szolgáltatás minőségéről

2018-06-06

Nem vagyok rendszeres masszázsszalon-látogató – életemben ha tízszer voltam – de már ezalatt is sok tapasztalatot gyűjtöttem a különböző masszőrök teljesítményéről, ami másnak is érdekes lehet.

Az alkalmak nagy része "európai" masszázs volt, az utolsó kettő tradicionális, száraz thai masszázs; a helyszín gyógyfürdő vagy wellness-hotel, tehát olyan helyek, ahol feltételezhető, illetve elvárható, hogy tisztességesen képzett masszőr legyen. Ehhez képest az "európai" masszázs legtöbbször pontosan olyan volt, mint az ebéd egy gyógyfürdő önkiszolgáló éttermében: elfogadható minőségű, de azért nem egy nagy élmény.

Volt két kivétel is. Az egyik alkalom egy budapesti fürdőhöz kötődik. A masszőr impozáns látványt nyújtott: képzeljetek el egy 50 év körüli, cirka 150 kilós embert, deréktól felfelé meztelenül, lefelé lepedőbe csavarva, akinek a kéz- és bicepszmérete az egyéb méretekkel arányos. Szappanos-vizes masszázs volt, és hihetetlenül jól esett. "Apró" szépséghiba a dologban, hogy életem párja is átgyúratta vele magát, és a kék foltok egy hónap után tűntek csak el róla…

A másik eset Svájcban történt. Wellness-hotel, teljes testmasszázs délelőtt tízkor, kényelmesen átaludt éjszaka után. Úgy keltem föl a masszázspadról, hogy fölöslegesen adtam ki a pénzt, ezúttal ráadásul jelentősebb összegű svájci frankot. Aztán visszamentem a szobába, és "pihenjünk egy kicsit" alapon totál kómában aludtam két-három órát. Utána viszont frissebben keltem fel, szóval csak tudott valamit a masszőr.

Ezután jött a thai masszázs egy magyar gyógyfürdőben. Már az első alkalom is verte – a szappanos-vizes kivételével – az összes eddigit. Húzás, nyomás, tekergetés, ütögetés, néha fájt, de jólesett. A masszőr tudott kicsit angolul, hát beszélgettünk is. Kiderült róla, hogy negyvenéves családanya (kinézete alapján harmincnak gondoltam), férje és a két gyerek várják otthon a hazautalt összegeket, ő utoljára szeptemberben volt otthon (a naptár eközben áprilist mutat). Na, ekkor komolyan elgondolkoztam: időnként rühellem, hogy hosszú évek óta külföldön dolgozom; igen ám, de együtt a család, és lám-lám, nyaralásra és masszázsra is telik belőle. Apropó, tudja valaki, mennyit kapnak a masszőrlányok a masszázs díjából???

A második alkalom aztán mindent vitt. Ekkor már több napja áztam a gyógyvízben, előző nap volt az első thai masszázs, és kezdtem azt hinni, hogy már valamennyire lazák az izmaim. Ehhez képest a masszőr valami hihetetlen érzékkel nyúlt a kemény, görcsös részekhez, és masszírozta azokat fájóan, de mégis jólesően. Közben tartotta a szemkontaktust, figyelte, jó-e, amit csinál. A reggeli szauna hatására egyszer csak begörcsölt a két nagylábujjam, mutattam neki, hogy probléma van. Semmi gond, kis olaj, kis illóolaj, masszázsfa – percek alatt szétoszlatta a görcsöt, aztán folytatódott a rendes program.

Hát igen, gondoltam, a hölgy ránézésre 45 éves, simán van 20 év rutinja, persze, hogy jól csinálja. Kicsit beszélt magyarul, kérdeztem tőle, mióta dolgozik Magyarországon.

- "Két év."

És előtte, ugye, Thaiföldön is masszőr volt?

- "Nem, paradicsom, rizs [és mutatja, hogy kapál]."

Tényleg???

- "Paradicsom, rizs, Magyarország, három hónap tanfolyam."

Tényleg???

- "Tényleg. Senki vendég nem hiszi."

Mit tudhat akkor az, akinek nemcsak érzéke van, de hosszú gyakorlata is?

 

Ezek után megtúrtam az internetet, hogy mennyi idő alatt lesz valakiből professzionális thai masszőr.

http://www.tmcschool.com/courses.php

http://www.watpomassage.com/2009/index.php?page=course&title=&lang=EN&cid=89

http://www.itmthaimassage.com/courses.php

A válasz: Amatőröknek Thaiföldön egyhetes tanfolyamok is vannak. Magyarországon magyar "tanárok" ilyet kínálnak "profi" képzésként (ezektől a linkektől megkímélem az olvasókat). De meglepően gyorsan válhatunk professzionális masszőrré is: 4-5 hét, avagy 120-200 óra alatt; 900 óra képzéssel pedig már tanárok lehetünk. Ehhez képest a három hónapos magyarországi képzés – ha igaz –, egészen komoly.

 

Nos, ezek után nagyon kíváncsi vagyok, mit tudhat egy sok éve gyakorló thai masszőr.

Welcome

Mara

2024-10-07

Mara

Új képek

Vali

2024-10-09

Vali



masszőzök
masszőzök.hu

az okleveles szolgáltatók oldala

mi a különbség a masszőr és a masszőz között?




 

masszázs beszámolók

nézze meg a masszázsinfó

masszázsinfó csatorna a youtube-on

csatornáját, ha tetszett,
iratkozzon föl izibe'