Hátrányos helyzetű szépség

A legkedvesebb teremtés, akihez az elmúlt három szezonban szerencsém volt, továbbá a legszebb lábú nő, akit az utóbbi időben láttam. Talán csak Jennifer Aniston virgácsa vetekszik az övével, de csak éppen hogy...

Jóléreztem magam nála, mintha a szeretőmhöz osontam volna fel egy lopott boldog órára, de mégsem kívánkozom vissza.
Figyelmesebb és erkölcsi skrupulusok nélkül éldegélő olvasóim tudják, hogy számomra elsősorban a masszázs a fő attrakció, ezért nem járok prostikhoz és ezért keresem a hozzáértő hölgyek kezeit.

A hölgy, aki a legszebb mosolyával ékítve, öleléssel és puszival fogadott, majd egy félreeső kis szobában felállított masszázspadra fektetett, tud masszírozni, csak nem akar.
Nem a kezét használja ugyanis, hanem az alkarját.
Márpedig úgy igencsak felemás az érzés.

Kérdeztem tőle egy idő után: mibaj, kicsikém?
Tán ennyire pfuj a bácsi, hogy nem érsz hozzá a kis kacsóiddal?
Elmondta, hogy tönkremasszírozta a kezeit és pihenteti, vagyis kíméli, viszont rájött, ahogy az alkarjával még különlegesebb hatást tud kiváltani.
Nos ebben teljesen igaza volt, mert olykor olyan különlegesen éreztem magam, mintha egy mozgássérült cirógatott volna a mankójával. Gyakran egész jó mozdulatokkal szaladt végig az izmaim mentén, némi lazító hatást is el tudott érni, de azért én csak hiányoltam a tenyér érintését, mivel jobb az bármilyen könyéknél és karnál.
Mégha ez volt a soha vissza nem térő alkarom, akkor is.
Amikor a program a vége felé kezdett közeledni, akkor elkezdte használni a kezét, sőt a száját is akarta, visszakanyarodva a telefonbeszélgetésben megkezdett és a személyes fogadáskor továbbvitt odaadó, barátnői fílinghez.

Egyszóval a nő nekem nagyon tetszett, a szolgáltatás eleje és vége ugyancsak, de a közepe miatt erős kétségeim vannak.
Mármint hogy tényleg masszázs  volt-e ez az egész....
 

RoK