Ilyen korban már nem kockáztatunk!

Nemsokára a negyvenedik házassági évfordulónkat ünnepeljük.
Mindkettőnknek az első és az utolsó házassága, amiben élünk.
Ennek a néhány évtizednek voltak nagyon szép és bizony rosszemlékű időszakai is, de kitartottunk egymás mellett.
Örök hűséget esküdtünk egymásnak és ezt be is tartjuk.
Nem beszélünk a kalandjainkról.
Voltak bizony, mindkettőnknek.
Még nem voltunk egyéves házasok, amikor először dugtam félre. Megúsztam, nem derült ki soha. Voltak a házasság mellett rövidebb-hosszabb kapcsolataim, általában a nehezebb időszakokban.
Amikor az én drága feleségemnek volt egy Bercije.
Tudtam és hagytam és amikor kiderült hogy tudom, akkor az én életem párja sírt én meg azt mondtam neki, hogy majd abbahagyod.
Nem jutott eszünkbe elválni akkor sem.
Nem a vagyon hanem a család miatt.
Mindketten úgy gondoljuk, hogy egy átmenetileg rossz család is jobb mint egy semmilyen és ha vannak rossz idők, akkor majd elmúlnak.
Tudom hogy ez manapság nem divat, de mi igaz társai vagyunk egymásnak.
Mindketten tudjuk, hogy számíthatunk a másikra, minden szempontból.

Kicsit csodálkozom azon, amikor azt olvasom, hogy ha meginog egy kapcsolat, azt meg kell szakítani. Ez nagyon nem így van!
Ha valaki kihátrál egy kapcsolatból, akkor éppen azt viszi magával, ami nem tetszik neki abban a kapcsolatban.

A feleségem szexigénye minimális, de a gyengédségre, a dajkálásra ugyanúgy vágyik, mint fiatalkorában. Ebből lesz olykor szeretkezés is.
Én sem vagyok már fiatal, házon kívül nem nevettetném ki magam semmilyen próbálkozással. Néha elmegyek egy finom masszázsra és szeretem, amikor nem hagynak úgy, ha felizgultam. Otthon nem dicsekszem vele, de ha a feleségem megtudná, szerintem megértené.
Jó kapcsolat a miénk.
Hát ennyi.