Nagyarcú masszőzök a placcon

Sziasztok,

az olvasói táborból jelentkezem.

Azon gondolkodom, hogy vajon mikor történt az átalakulás, ami a masszázsipart ennyire érintette.
Talán az internet előfizetés ugrásszerű emelkedésével indult, ami egyaránt kedvezett szolgáltatónak és szolgáltatásra vágyónak?
Sokfajta ember, férfiember létezik. Ha egy masszázstanfolyam költségei a félévente-évente történő pszichológiai (alap) továbbképzést is tartalmaznák, bizonyára lelkileg kiegyensúlyozottabb masszőrhölgyekbe lehetne botlani.
Miért nem világosítja fel őket valaki arról, hogy hányféle egoval fognak találkozni munkájuk során?
És erről időközben, bizonyos időszakonként miért nem emlékezteti őket valaki? Belátható, hogy akkor, amikor még csak tanulják a szakmát, nem lehet képük, fogalmuk arról, milyen embertípusok fekszenek majd fel asztalukra, ágyukra.

Erről nyilván azért valamiféle alaptájékoztatást kapnak az iskolában, de a későbbiekben, mikor már megy a szekér, dől a pénz, nő az arc, miért nincs a közelükben olyan szaktekintély, aki tükröt tart eléjük?
Aki egy-egy képzelt párbeszédet rekonstruálva ráébreszthetné a nagyképű hölgyet, hogy bizony rosszkor szólalt rosszat, és az ő hibájából ugranak az üzletei?
Hogy nem minden férfi nagyképű bunkó fasz, aki csak a farkát veretni csönget be hozzá?
Hogy már régóta belefásult melójába és hogy ez kiül az arcába, viselkedésébe, modorába, testbeszédébe?
Igen kevés a jómodorú masszőz, ki előbb, ki később, de a legtöbben beleesnek a spanyolviaszos történetbe és nincs, aki a helyére tegye őket, aki meggyőzze a társaságot arról, hogy foghatna már akár szalámit is a hentespultban, mert kábé odáig süllyedt a rúdhoz, húshoz való viszonya.

Felháborító, ahogy sztorizgatnak egymásnak a kuncsaftjaikról - jó, hozzáteszem, a másik oldalon is akadnak csodabogarak-, és amikor visszaigazolásra találnak a bérlőtársnőtől, hajlamosak maguknak el is hinni a marhaságaikat.
Nem tudom, mi lenne velem, ha belőlem is masszőz lenne; a két évtizednyi munkatapasztalat azt mondatja velem, hogy nem véletlenül foglalkozom emberekkel. Férfiakkal, nőkkel vegyesen volt/van munkakapcsolatom, előfordult, hogy napi több százzal - de fásult akkor sem voltam.
Talán ha talicskán toltam volna haza a fizetésem, mára már többnek érezném magam?