Ön mennyire féltékeny?

Honnan ered? Shakespeare óta (Othello) a szerelmes embert gyötrő féltékenység megszemélyesítője a "zöldszemű szörny" .

A féltékenység nem érzelem, hanem egy olyan állapot, amikor állandósul bennünk a félelem, a düh, a sértettség, az aggódás és a szorongás.  Amikor félünk attól, hogy  elveszítjük azt az embert akihez szoros szálak fűznek, akivel szeretünk együtt lenni, hiányzik, ha távol van. Rettegünk attól, hogy megbomlik a köztünk és a társunk között kialakult szoros"szövetség", amikor szorongunk, hogy egy harmadik fél közénk furakszik. Ha jó párkapcsolatban élünk , természetes, hogy azt szeretnénk, minél tovább tartson. Ez érthető. Az egészséges "szerelemféltés" arra figyelmeztet, hogy a szerelmen folyamatosan dolgozni kell.  Ha azonban rögeszmévé válik a gyanakvás, azt megsínyli a kapcsolat.  Előbb csak fantáziálunk valamit a másikkal kapcsolatban, ám amikor kutakodni kezdünk zsebekben, e-mailekben, vagy rosszabb esetben akár  megfigyeltetjük, vagy alaptalanul meggyanúsítjuk a társunkat, ne csodálkozzunk azon, ha ez megrengeti a köztünk levő bizalmat, vagy akár széttöri a "szövetségünket". Felőrölheti a kapcsolatot a féltékeny gyanakvás.

A szélsőségessé váló féltékenységet kezelni kell!  Ne nyomozzunk! Ne gyártsunk összeesküvés-elméleteket! Ne kutassunk vélt vagy valós hűtlenséget  "igazoló" bizonyosságok után! Beszélgessünk a problémáinkról! Nyugodt körülmények között, higgadtan. Ne üssünk meg számonkérő hangot, mert úgy biztos nem jutunk előre. Ha a két fél tiszteli egymást és mindketten akarják, a bizalom helyreállítható.

Nem összekeverendő az alaptalan féltékenység azzal a ténnyel, ha időközben valóban feltűnt a képben az a bizonyos "harmadik".

-LaM-