Milyen masszőrt keres?

-

masszázshirdetés feladás itt

Puszilgatás nélkül akarom!

2018-05-10

Egy szabadidő központban dolgoztam, mint üzletvezető.

Számos barátságot kötöttem az alkalmazottakkal, mind barátilag, mind pedig üzletileg támogattuk egymást.

Így volt ez az ottani masszőrrel is, akihez összességében kétszer-háromszor fordultam a nyaki problémáim okozta fájdalmak enyhítése végett.

 

kivanos-masszor.jpgHosszas beszélgetések alapján segítőkész, megértő, lojális embernek ismertem meg és nem kételkedtem szakmai felkészültségében sem. Tanácsai minden alkalommal hasznosak voltak.

Ahogy az lenni szokott én kedvezményt biztosítottam a nálam vásárolt áru árából, ő pedig a masszázs árából. Helyben volt, kedvező árban, miért is ne próbálnám ki….

Már az első masszírozás alkalmával éreztem, hogy nem csak, mint masszőr közeledik hozzám, hanem mint férfi is. Akkor még csak egy finom puszit adott arcomra, miközben átölelt…lassan, tétovázva adta és éreztem, hogy várja, hogy továbblépjünk. Kellemetlen volt a szituáció, de határozottan tudtam hárítani, és úgy éreztem, hogy sikerült éreztetnem vele, hogy a közeledés az nem helyén való. Hisz akkor és ott én a vendége vagyok, aki bizalommal fordult hozzá és várja segítségét a fájdalmak orvoslásában.

Most egy hete a nagy nyári forróságban a ventilátor használata miatt el kezdett fájni a hátam és a bal karom. Önerőből tornáztattam, kenegettem, kaptam gyógytapaszt, és azon töprengtem, hogy felkeressem-e újra a masszőrt… Hozzá kell tennem, hogy azon kívül, hogy a kellemetlen szituáció még bennem élt, már a munkahelyem sem az akkori szabadidő központban volt.

A fájdalmak erősödése miatt úgy döntöttem, kérek tőle egy időpontot és elmegyek hozzá egy gyógymasszázsra.

Nos, elmeséltem a tüneteket és valóban kaptam egy kellemes gyógymasszázst. Végre azt éreztem, hogy hatásos, és igen ebből kérek még, még, még.

Azonban, még mielőtt felkeltem volna a masszázságyról, kezdtem érezni, hogy a hátamat apró puszik lepik el.

Zavarban voltam, egyszerűen nem értettem, hogy miért kell ismételten hárítanom a közeledését, miért kell tönkre tenni az élményt, a hatást, miért nem ért az ember egy szóból, hol vannak az emberi tulajdonságok, a segítőkészség, az önzetlenség, a figyelmesség, a másik iránt tanúsított tisztelet…?

Eldöntöttem, többet nem keresem fel masszőr barátomat, hiába kellemes és hasznos az az egy óra élmény, ha utána romba dől minden egy mohó vágy miatt.

Az ember gyógyulni megy a masszőrhöz! Az ember bízik masszőrjében!
De nem abban, amelyik megfeledkezik a szereposztásról és elfelejti az alapvető viselkedési szabályokat!

Újabb blogposztok

2020-09-20

Covidos vendég, maszkos masszázs

2020-09-19

Problémás masszőrök?

Új képek

Laura

2020-09-20

Laura

Carmen

2020-09-20

Carmen

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Keressük a programozót, aki a masszázsinfó adatbázisát anno felépítette.
Bővebben a szerkesztőség blogjában

Budapest masszázstérképe

Budapest masszázstérképe



masszőzök
masszőzök.hu

az okleveles szolgáltatók oldala

mi a különbség a masszőr és a masszőz között?




 

masszázs beszámolók

nézze meg a masszázsinfó

masszázsinfó csatorna a youtube-on

csatornáját, ha tetszett,
iratkozzon föl izibe'

masszázsinfó a facebookon
Kövessen minket a fészbúkon!

Ha pedig értesítést kér az új masszőrökről, jelentkezzen a masszázsinfó csoportba!