Masszőrkereső

-

masszázshirdetés feladás itt

Újabb megalázott hölgyvendég

2017-11-15

Hölgyolvasónk hátfájás miatt járt masszőrhöz, majd egy szabadság miatti masszőrcserétől úgy megfájdult a feje, hogy az autójával is csak félve megy szervizbe, mert ott is férfiak fogadják.
De mint néhány itt megszólaló masszőrtől tudjuk, ők tisztességes családapák és kikérik maguknak, hogy a masszőrlányok kígyóbűvöléssel rontják a szakma jóhírét.
Az ilyen történeteket olvasva hördülünk fel: a minek a micsodáját rontják?????

Nem mondahatnám, hogy sokfélét tapasztaltam már életemben, vagy megéltem durvább helyzeteket is, az nem lenne igaz - de azért azt hittem, már nem sok meglepetést tartogat az élet. Most valami olyat tapasztaltam, ami alapjaiban rengette meg hitem. Az eset után még a tojást is félve törtem fel, mert nem voltam biztos abban, hogy azt találom benne, amit addig mindig: sárgát és fehéret.
Nem is tudom, hol és mivel kezdjem; az a baj, hogy vissza kellene emlékeznem a részletekre, azt pedig nem tenném szívesen, elég nekem, ha álmomban kísért néha a mozdulat. Azonban lelki barátnőm tanácsára megpróbálom "kibeszélni" a traumát magamból, hátha megnyugvást hoz végre, és felejtésre ítéltetik e kínos közjáték.
Rövid leszek, ugyanis mostanában megint nagyon fáj a hátam, nem bírok sokáig görnyedni a billentyűk fölött.
Ez nálam már régi panasz, a gyógytornászom tanácsára pont ezért kerestem annak idején gyógymasszőrt, a terápia kiegészítéseként.
Szavakkal kifejezhetetlen, hogy milyen csodálatos hatása volt minden masszázsnak, izmaim újraéledtek és hetekre azt is elfelejthettem, hogy van hátam is. Természetesen sziszegtem ott a masszázsmatracon, néha kegyetlenül megnyomkodta egy-egy fájó izomcsoportomat, de aztán mintha újraéledtem volna, el is múltak a fájdalmaim. Csak azért írom, hogy FÉRFI volt, mert az volt a lelkem, annak született, de sem a kezeiben, sem a mozdulataiban, sem az egész habitusában és kezelésében ez nem érződött, ott a matracon így voltunk mi négyen: én, a fájdalmam, meg Lászlónak a két keze. Tulajdonképpen egyszerűen egy nemtelen jótevőként tekintettem rá és mindig nagyon vártam már a masszázsokat, hiszen ezek után újult erővel emelgethettem az unokáimat ismét a magasba.
A gyógytornászom pedig egyre inkább nem győzött csodálkozni, hogy a két karomat már mosolyogva lendítem a magasba és nagyon szépen homorítok. Tehát jól haladtunk, sokat javított állapotomon a fáradhatatlan, lapaj masszőrőm - Lászlónak akkora kezei voltak mint két lángos, és talán be sem fért volna a ruhás szekrényembe, akkorára nőtt.
Azonban eljött a szabadság ideje, egyszer csak azt mondta, hogy a következő kezelést átadja egy kollégájának, bízzam csak rá magam nyugodtan. Nekem persze mindegy volt, nem szomorodtam el, gondoltam, hogy egyik masszőr olyan mint a másik -ezt természetesen pozitív értelemben értem-, az ő kezei is minden bizonnyal kincset fognak érni.
Eltelt egy hét, eljött a megbeszélt idő és vele a helyettesítés, meg is érkezett időben az új masszőr.
Talán csak így utólag mondom, de már akkor is észrevehető volt a megjelenésében, kisugárzásában, hogy amellett, hogy masszőr, ő FÉRFI is. Ez akkor és ott nem tudatosodott és fogalmazódott meg bennem. Volt valami a levegőben, olyasmi, hogy én nő vagyok, ő meg férfi. Kezet csókolt és közben kicsit huncut módon nézett a szemembe, a hangja pedig kacéran csengett, miközben bemutatkozott.
Furcsa volt az addigi tapasztalat után,  merőben más modora volt, mint Lászlónak.
Ezután a szokványos mozdulatokkal készítette elő a kellékeit -hasonlóan az én jól bevált masszőrömhöz-, majd felfeküdtem a masszázsasztalra és ő meg végezte a dolgát.
Nem mondhatnám, hogy az izmaim megkapták a magukét, ezek a kezek nem hatottak mélyre.
Felháborítóan kalandozott a lágyrészek felé, és egy alkalommal olyan helyre tévedt, amit le sem írok inkább, mert szégyelem. Háborogni készültem éppen, mikor elkapta a kezét, és mintha ott sem járt volna, folytatta máshol.

De aztán megint visszatért az erdőszélre, és ekkor kértem, hagyja abba az egészet és menjen el.
Nem indokoltam meg, és ő érdekes módon nem is kérdezte.
Én még hosszú percekig nem tértem magamhoz a rémületből és csalódásból, és azon gondolkodtam, hogyan tovább.
Jelentsem fel?
Forduljak a kamarájukhoz?
Mivel bizonyítom?
És ha László is ilyen?
És mi a biztosíték arra, hogy más masszőr nem csinál ilyet?
Ilyet!
Csak azért, mert egy kiszolgáltatott női test ott fekszik egy férfimasszőr előtt?
És ha majd elviszem a kocsimat szervizbe, hogy nézzék meg a gumikat, akkor a szerelő is a nagy hajolgatás közepette benéz a szoknyám alá is?
Ezután félnem kell egy szolgáltatástól?

 

 

Kedves Olvasónk!
Ha Önnek is van egy ilyen vagy egészen más masszázssztorija, kérjük, írja meg nekünk!
masszazsmedia kukac gmail pont com